Testvériskolai találkozások
Az oktatási rendszerben a testvériskolai kapcsolattartás lehetősége régóta jelen van. Gondolhatunk a Határtalanul pályázatokra, vagy a települések testvérvárosi kapcsolatain keresztül megvalósuló testvériskolai programok lehetőségére. Az eltelt két év eseményei mégis merőben más alapokon nyugszanak, mint a fenn említett lehetőségek. A pályázat kiírója olyan helyzetet kívánt teremteni az EFOP-3.1.8-17-2017-00195 számú pályázattal, ami egymásra épülést, folyamatosságot, visszatérő résztvevőket, és hosszabbtávú fenntarthatóságot alapoz meg. A pályázati kiírás elolvasása során egyértelművé vált, hogy mindez összecseng a mi elképzeléseinkkel, ezért a nevelőtestülettel történt egyeztetést követően jelentkeztünk, és a sikeres elbírálásnak köszönhetően megvalósíthattuk az elképzeléseinket. Olyan településen működő iskolát választottunk, ami közelségéből adódóan, megfelelt annak az elképzelésünknek, hogy ne az utazás vigyen el sok időt a programokból, hanem a közös programok legyenek hangsúlyosak. Így esett a választás a vajdaság területén található Tornyos település általános iskolájára. A következő lépésben a mi tanulóink programba emelése volt a feladatunk, mely a pályázat megismertetésével kezdődött a szülők és tanulók irányába egyaránt. Nagy érdeklődés mellett állítottuk össze a pályázatban résztvevők névsorát. A programok egymás kultúrájának megismerését, földrajzi ismeretek bővítését, történelmi eseményeken keresztül bemutatott közös múlttal való szembenézést, kulináris hasonlóságok-különbségek megismerését tették lehetővé. Mindezt oly módon, hogy a résztvevő tanulók számára lehetőség nyílt személyes kötődések, barátságok kialakítására. Jó volt látni, hogy a harmadik, negyedik találkozás alkalmával tárt karral ölelésre készen közelítettek egymás felé a gyerekek. A programok alkalmával legfőbb gyermeki tevékenység a játék, illetve a játékokon keresztüli ismeretszerzés volt a középpontban. A random csoportalakítások segítették a két iskola tanulóinak közeledését, feloldódását, egymás megismerését. A többnapos rendezvények esti, éjszakai programjai izgalmas közegbe helyezték mindezt, ami felerősítette a tanulók aktivitását, és remek hangulatot teremtett. A pályázat megvalósulásában résztvevő pedagógusok számára, fontos feladat volt olyan programelemek tervezése, szervezése, megvalósítása, amely a kiírás elvárásainak megfelel, de mindezt oly módon valósítsuk meg, hogy vidám, hangulatos, és élményekkel teli időtöltést biztosítson a gyerekeknek. Ebben remek együttműködés alakult ki a tornyosi iskola nevelővel. Tetten érhető volt a feladatok megoldásának eltérő megközelítése, ami természetes az eltérő oktatási rendszerben való tevékenységből fakadóan, de a segítő, megoldásra törekvő gondolkodás, a legjobb megoldás megtalálása, az élményközpontúság mindvégig jellemezte az együttműködésünket. Segítette a közös munkát, hogy pedagógiai hitvallásunk hasonló tartalommal bírt. A gyermek szeretete, a bennük rejlő érték felszínre segítése, megtalálni azt, amiben kiemelkedhet a társak közül és az, hogy a hibázásaikat a fejlődés velejárójának tekintsük.
Csík János pedagógus