Visegrádi kirándulás
Visegrád, Szentendre
Ebben a fogalmazásban elmesélem, hogy mik történtek, ill. miket csináltunk. 2019. Október 18.-án pénteken voltunk. Busszal mentünk elég korán kellett kelni, de megérte. Először Visegrádon voltunk, megnéztük a várat, képeket készítettünk, sétáltunk. Következő helyszín a bobpálya, nagyon jó volt nem is gondoltam volna, hogy a bob ennyire izgalmas. Háromszor mentem annyira megtetszett. Ezek után átmentünk Szentendrére ebédelni egy étterembe. Nagyon kis hangulatos volt szerintem és az ennivalók is finomak voltak. Nekem még az is plusz volt, hogy kaptunk desszertet, ráadásul még finom is volt. Majd elmentünk sétálni és megálltunk egy játszótérnél. Hihetetlen nagy volt és elég sok minden volt ott. Sétáltunk és lementünk a Dunakanyarhoz, nekem nagyon tetszett, gyönyörű volt. Kacsákat etettünk, fényképeztünk. Ezek után bementünk a főtérre. Nagyon szép volt és nekem kicsit olyan görögös hangulata volt. Majd tanárnőék elengedtek minket elég sok időre, amikor azt csináltunk, amit szerettünk volna. Bejártuk az egész főteret. Kedvenceim közé tartozik, ahol az esernyők voltak. Arról a főtérről azt kell tudni, hogy ott rengeteg üzlet, kávézó, étterem és Múzeum található. Szentendrén vettem egy Bubble Ice Teát. Amiről azt kell tudni, hogy ízesített tea, amiben nagyon finom zselé golyók vannak. Amikor hazaértem szüleimnek nagy beszámolót tartottam, mert nekem ez a kirándulás nagy élmény volt. Összegezve nekem Szentendre volt a legjobb.
Bencsik Edit 8. a