A dzsungel lakói

A rajziskola 7. évfolyamos diákjai a téliszünet után  nyolc héten keresztül a felsőtagozat volt könyvtárát falfestéssel díszítette. A tanulóink az első két hétben az állatfigurák megtervezésével foglalkoztak, amelyeket beszkenneltünk, majd projektorral a falra vetítettünk, így könnyedén a megfelelő méretben felrajzolható, majd festhető állapotba kerültek a megtervezett állatok. A hatalmas falfelületen már a dzsungel állatvilága foglal helyet. A dekorációban helyet kapnak lajhárok, kaméleon, gekko, papagájok, tukánok, nyílméreg békák, tigris, pillangók. Az elkészített állatfigurák felülete zenfirkákkal lett díszítve, amely az összképet még színesebbé varázsolja. A rajziskola 7. évfolyamos tanulói: Dézsi Réka, Harmati Barbara, Fóth Gabriella, Kósa Krisztina, Péter- Szabó Anna. Felkészítő tanáruk Molnár Adrienn.

Dézsi Réka, Fóth Gabriella, Harmati Barbara munkája

A dzsungel projekthez csatlakozott a rajziskola 4.B osztálya is (5. és 6. osztályosok vegyesen) A grafika tanszakos diákok a tervezés során Afrika állatait és növényvilágát álmodták meg a falakra. Néhol pedig a saját fantáziájuk is hozzáadódott a felületek betöltésénél, így kerültek a falakra apróbb, viccesebb karakterek is. Az újfajta feladat élménye és a közös munka élvezetessé tette a könyvtárban eltöltött órákat, lelkesen dolgozott mindenki. Az alkotók: Beke Lilla Gréta, Katona Anita Anna, Fejes Ildikó, Nádudvari Lajos, Gulácsi Csenge, Szaszkó Blanka Hanna, Tóth Kitti és Wenner-Várkonyi Réka. Felkészítő tanár: Séra Katalin

You may also like...