Mesemondó verseny
„Minden régi történet (…) elviseli, ha újra és újra elmondják, más-más módon. Csak arra van szükség, hogy életben tartsuk, hogy kifényesítsük a mese egyszerű, tiszta kereteit, amelyeknek muszáj meglenniük.”
2021. október 14-e délutánja a mesemondás életben tartásáról szólt a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatos diákjai számára. A József Attila Könyvtár szervezésében Mesemondó versenyen vehettünk részt. A koronavírus miatt tavaly csak online térben kerülhetett megrendezésre a verseny, de ezen a délutánon személyesen mondhatták el tanítványaink meséiket. Ismert és kevésbé ismert mesék hangoztak el mesemondóinktól. A humor, a jókedv is szerepet kapott, hála a kiváló hangsúlyozóknak! A versenyzők, a kedves szülők, a hallgatóság izgatottan várta a zsűri döntését. Büszkeség tölt el bennünket, amikor az elért eredménykre nézünk! Az 1-2. évfolyamos tanulók közül Horthy Boglárka 2. b osztályos kistanulónk III. helyezést ért el, felkészítő tanító néni: Hegedűs Tünde. Bán Bodza a 2. a osztályból II. helyezést ért el, felkészítő tanító néni: Kovács Mariann. László Abigél 2. c osztályos tanuló Különdíjat érdemelt előadásáért, az ő felkészítő tanító nénije: Romhányi Ágnes. A 3-4. osztályos tanulóknál a képzeletbeli dobogóra állhatott Halmai Hanna 4. a osztályos tanuló, aki III. helyezett lett, felkészítő tanító néni: Tóthné Birgés Emese, II. helyezést ért el Talmácsi Katrina 3. a osztályos tanuló, felkészítő tanító néni: Hegedűsné Pásztor Krisztina. Az előkelő I. helyezést iskolánk tanulója, Kiss Bence hozhatta el, a 3. b osztályból, aki nagyon humoros előadásával nevetette meg a nézőközönséget is, felkészítő: Pintérné Szaszkó Gabriella tanító néni. Gratulálunk a szép eredményekhez! Minden versenyzőnek köszönjük a felkészülését, színvonalas mesemondását! Szántó Andrea, 1. a, Varga Dalma, Demjén Marcell 1. b, Árvai Dorina 2. a, Fekete-Dávid Ákos 2. b, Kiss Léna 3. b, Csinger Zsófia 4.a, Bencsik Kornélia 4. a, Hegedűs Olívia 4. b osztályos tanulók emléklappal térhettek haza a versenyről. Köszönjük a szülők támogató szeretetét és odaadó gondoskodását, nélkülük nem érhettünk volna el ilyen szép sikereket! Kívánom, hogy minden család számára maradjon meg a mese, a mese szeretete, hiszen „a mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.”Csukás István
Hegedűsné Pásztor Krisztina tanító néni