Márton-napi szavalóverseny (2021.11.16-17)

Márton-napi szavalóverseny

„A nagy költők ismerik a módját annak, hogy az érzékek, érzelmek világából felhozzanak egy-egy csodálatra méltó, gondolkodásra buzdító parányi drágakövet, verset, amelynek segítségével absztrakt nyelvünk formális világából bepillanthatunk a lét valódi mélységeibe.”

Csányi Vilmos

28 éve minden novemberben megtelik a kunszentmártoni Szabó Gyula Művelődési Központ a verset szerető diákokkal és a költészet iránt érdeklődő felnőttekkel. 2021. november 16-án és 17-én az alsós gyerekek részére került megrendezésre a Márton-napi szavalóverseny. A kedves érdeklődők izgatottan várták a személyes jelenlétben megszervezésre kerülő örömverselést. 2020-ban csak online módon tudták bemutatni szavalataikat tanulóink, de ez az év, a nehézségek ellenére, személyes jelenlétben zajlott. Az első napon az 1-3. évfolyamos, 17-én a 3-4. osztályos tanulók előadásai segítették a mindennapi gondokat feledni. A parányi drágakövek közül elsőként az 1. évfolyamos tanulók szavalatait hallhattuk meg. Öröm volt látni az önfeledten mosolygó kisdiákok, az izgalommal teli első verselők, a magabiztos előadók arcjátékát. A magasabb évfolyamban előre haladva a versenyzők már rutinosabban mozogtak a színpadon, verseik humorral, nyelvtörőkkel, mély érzelmekkel, csupa rímekkel volt teli. A két versenynapon iskolánkat az alsó tagozatról összesen 40 gyermek képviselte. A napi, iskolai teendők mellett tanulóink kimagasló szorgalommal vállalták a verstanulást. Természetesen a felkészítő tanító nénik mellett a szülők önzetlen segítő munkáját is köszönjük. Nélkülük nem ment volna! Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek!

Résztvevő tanulók osztályonként:

1.a osztályos tanulók Nagy Krisztina felkészítésével:

  • Nálhi-Tóth Mira
  • Rüff Dorina
  • Kiss Liliána
    • 2. helyezett.

1.b osztályos tanulók Tóth Andrea felkészítésével:

  • Kovács Bálint Gábor
  • Simon KarolinaVarga Maja
  • Varga Dalma
  • Csató Kristóf
    • 1. helyezett.
  • Kollár Dorina
    • 3. helyezett.

2.a osztályos tanulók Kovács Mariann felkészítésével:

  • Bán Bodza Lea
    • 1. helyezett.
  • Árvai Dorina
  • Laczkó Zsófia
  • Sági Kornél
  • Papp Hédi
  • Fazekas Dávid
  • Varga Hédi

2.b osztályos tanulók Hegedűs Tünde felkészítésével:

  • Horthy Boglárka
    • 2. helyezett.

2.c osztályos tanulók Romhányi Ágnes felkészítésével:

  • Csernus Hanna
    • 3. helyezett.

3.a osztályos tanulók Hegedűsné Pásztor Krisztina felkészítésével:

  • Talmácsi Katrina
    • Különdíjban részesült.

3.b osztályos tanulók Pintérné Szaszkó Gabriella felkészítésével:

  • Kiss Bence
    • 2.helyezett.
  • Kiss Léna
    • 3. helyezett.
  • Vincze Dóra

4.a osztályos tanulók Tóthné Birgés Emese felkészítésével:

  • Bencsik Kornélia Anna
  • Halmai Hanna
  • Tóth Jázmin

4.b osztályo tanulók Csatóné Prókó Annamária felkészítésével:

  • Berta Lara
  • Horpácsi Zara
  • Pintér Szabolcs Máté
    • Különdíjban részesült.
  • Prievara Anna
    • 1. helyezett.
  • Hegedűs Olívia
    • 2. helyezett.
  • Csipes Fanni
  • Rácz Norbert
    • 3. helyezett.

 

You may also like...