Október 6-ra emlékeztünk

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án iskolánk 8. osztályos tanulói műsort adtak a Művelődési Házban. Felkészítőjük Dénes Mónika, Sonkolyné Nagy Júlia és Csík János volt. A technikai részért Vincze Benjámin oktatástechnikus felelt.

A színvonalas, ünnepi előadást nemcsak a diákok, hanem a városlakók is megtekinthették. A délutáni fellépés előtt beszédet mondott Wenner-Várkonyi Attila polgármester.

és ami mögötte van…

Az előadást nagyon sok előkészítő munka előzi meg.

Kollégáink verseket, vers-és prózarészleteket, zeneművek darabjait keresgetik, majd válogatják, és összeállítják a szövegkönyvet. Ezután jöhet a kész műsor színpadra állítása, a színpadkép kialakítása. Utána következik a szereplők kiválasztása, a szövegek kiosztása és folyamatos gyakoroltatása. A megfelelő szövegtudás elérését követően a gyerekkel megbeszélik a színpadi elhelyezkedésüket, majd a mozdulatsorokat tanítják meg nekik. Mindeközben a fellépéshez szükséges hiányzó ruhadarabokat is be kell szerezni.

A tantermi, tornatermi próbák után már jönnek a színpadi próbák, zene nélkül. Ezalatt zajlik a látványelemek folyamatos korrekciója. A főpróbára kollégáink már feldíszítik a színpadot, a kellékek a helyükre kerülnek, és a korábban rögzített zenei betétek is felcsendülnek.

A diákok és tanáraik több hétig tartó, fáradságos munkáját 4 fellépés (alsósok, felsősök, középiskolások, városlakók számára) zárja.

Elmondhatjuk, hogy nagydiákjaink helytálltak, méltóságteljes, szép műsort mutattak be. Szeretettel gratulálunk nekik és a felkészítést végző pedagógusaiknak!

You may also like...