Adventi csoportközi kézműves foglalkozás 2022
Két év kihagyás után, az első adventi hétvége előtti pénteken végre újra eredeti formájában rendezhettük meg a hagyományos adventi csoportközi kézműves foglalkozásunkat. Míg 2020-ban a járványügyi előírások miatt nem szervezhettük meg, tavaly a csoportközi jelleg nem valósulhatott meg, a csoportok zárt körben készítették el munkadarabjaikat. Az alsó tagozatosok jelentős többsége ezért még nem vett részt ilyen programon, a szokásosnál is nagyobb izgalommal várták a november 25-i délutánt.
A napközi vezető tanító nénik már hetekkel korábban készültek a kézműves délutánra, keresték a könnyen megvalósítható, mégis látványos adventi ajándékokat, ötleteltek egymással. Minden korosztályra gondoltak, hogy az első osztályosoknak ugyanolyan sikerélményük legyen mint a negyedikeseknek. Minden tanuló maga választhatott csoportot, tanító nénit, munkadarabot.
Elérkezett a várva várt délután, és az izgatott „vándorlás” a Deák- épületben. Volt ahol kicsi manósapkák készültek puha színes fonalakból, máshol gyönyörű karácsonyi üdvözlőlapok, sokan készítettek papírból mutatós karácsonyfa díszeket, ajtóra akasztható adventi koszorút. A kisebbeknél népszerű volt a színezős angyal, a Mikulás- hajtogató vagy a ragasztott karácsonyfa. Nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy más évfolyambeli társaikkal dolgozhattak együtt, ismerkedhettek egymással. Sok csoportban hallgattak karácsonyi dalokat, verseket munka közben, és megéreztünk egy kicsit a közelgő ünnep hangulatából. A tantermekben körbejárva csendben munkálkodó gyerekekkel találkozhattunk.
Nagyon szép ajándékok készültek, néhányan a nap végén értük érkező szülőknek már át is adták a kedves meglepetéseket, míg a türelmesebbek elrejtették azt a táska mélyére, hogy karácsonyig titok maradjon. Az ajándékkal együtt így a jó hangulatban eltöltött, meghitt délután emléke is bekerül a családok karácsonyfái alá.
Budai Szilvia és Kanyó Ágnes