Tematikus foglalkozások

A 2017 novemberében kezdődött pályázatban tematikus foglalkozások megtartása volt a tanulók számára. A csoportba 11 tanuló jár, jelenleg 6. évfolyamosok. Az 1-2. foglakozáson megbeszéltük, milyen témákat fogunk feldolgozni a ránk váró foglalkozásokon: a Vajdaság, és ezen belül Tornyos település történelmével, elhelyezkedésével, jellemzőivel. Megbeszéltük, mi a célja a pályázatnak, milyen feladatokkal és előnyökkel jár a pályázatban való részvétel. Már az első 2 alkalommal beszélgettünk Vajdaság és Tornyos földrajzi elhelyezkedéséről. A következő foglalkozásokon (3-6. óra) a Vajdaság történelmével, Magyarországgal való történelmi kapcsolatával, demográfiai adataival, ezen belül az ott élő magyarság helyzetével ismerkedtünk meg. A 7-10. órán a 20. század máig ható eseményeit tekintettük át: beszéltünk a trianoni békeszerződés által okozott helyzetről, majd a II. világháború történetét, benne a Vajdaság történetét, az újvidéki vérengzés eseményeit ismertük meg. A 11-12. foglalkozáson a délszláv háború eseményeivel ismerkedtünk meg. Minden foglalkozáson használtuk az internet által biztosított lehetőségeket. Az elmúlt tanév utolsó óráit Tornyos megismerésével töltöttük: foglalkoztunk a lakosságával, az iskola helyzetével. Meghallgattuk a Tornyoson járt tanulóink élménybeszámolóját az ott szerzett ismereteikről, tapasztalataikról. A 2018/2019- es tanév eddig eltelt foglalkozásain a ránk váró feladatokat tekintettük át: megállapodtunk egy, a tornyosi gyerekek számára szóló társasjáték elkészítésében, játékos feladatokat állítunk össze a számukra, főképp történelem témában, de érintve a Vajdaság földrajzi és egyéb kulturális jellemzőit is. Ennek előkészítése zajlik jelenleg.

Romhányi Annamária

You may also like...