Társasjáték készítés
A tanulók eldöntötték, hogy részt vesznek a társasjáték-készítő, közös projektben. Először kipróbáltunk egy olyan játékot, amelyhez nagyon hasonlít az elkészítendő. A projektben a csoport feladata az volt, hogy ehhez a játékhoz olyan kérdéseket gyűjtsenek össze, amelyek a tantárgyfejlesztő foglalkozáshoz kapcsolódnak, vagyis az irodalom, elsősorban a határon túli magyar irodalom témakörében vizsgálódjanak. A tantárgyfejlesztős gyerekek az iskolai könyvtárban kezdtek hozzá a feladat teljesítéséhez. Kiadványokat kerestek, majd az összegyűlt könyveket lapozgatták, válogatták, végül döntöttek a felhasználásukról. A munkát internetes kereséssel egészítették ki. Ismert és kevésbé ismert tények, események, személyek után kutattak. A fellelt adatokat kérdés formájában megfogalmazták. Külön figyelmet fordítottak az egyértelműségre, a nyelvhelyességre és a helyesírásra. A tanulók ezután gépelték, szükség szerint javították a kérdéseket és a lehetséges válaszokat. Az elkészült munkát a téli szünet után ismét elővettük, és vetélkedő formájában próbáltuk ki, hogy a játékhoz összeállított kérdésekre, a helyes válaszokra emlékeznek-e. Szükség volt még néhány pontosításra, egyszerűsítésre a könnyebb érthetőség kedvéért, így elvégezték a módosításokat. Kedvet kaptak a rajzoláshoz: a kérdések, feleletek közül néhányhoz színes ceruzával, filctollal, zsírkrétával logókat rajzoltak. A feladatok teljesítését közös értékeléssel zártuk. A következő munkánk a tanórai gyűjtőmunkára, kiselőadás megtartására készítette fel a tanulókat. A kedvenc témában végzett könyvtári kutatómunka alapján az eredmények rögzítésének különféle módjait vizsgáltuk és próbáltuk ki a másolástól a vázlat- és jegyzetkészítésig. A munkatapasztalatokat meg is osztották a gyerekek egymással. A felkészülés után kiselőadással zártuk a munkát. Célunk volt az is, hogy az írásban rögzítetteket összevessük a szóban elhangzottakkal. A teljesítéseket elemeztük, értékeltük. A tavasz folyamán a gyerekek Gion Nándor, vajdasági magyar író Virágos Katona című regényének néhány részletével ismerkedtek meg. A téma lehetőséget nyújtott a bibliai ismeretek felelevenítésére és szűkebb társadalmi környezet életének felvillantására, párhuzamot vonva a saját tapasztalatokkal. A prózai forma után a vers, a költészet került a középpontba. Tolnai Ottó rövidebb költeményeivel foglalkoztunk. Olyan alkotásokkal, melyeket a tanulók az életkori sajátosságaiknak megfelelően tudtak értelmezni és elemezni.
Zsákai Anikó