Témahét: Kunszentmárton 300
A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2019. november 11. és november 15. között tartottuk az őszi programhetet. Témaként a város újratelepítésének 300. évfordulóját, és Szent Márton életét választottuk. Ehhez olyan programokat szerveztünk, melyek a gyermekekhez közel álltak, az ismeretek bővítésén túl sok élményt nyújtottak, erősítették a lakóhelyünkhöz való kötődést.
Hétfő reggel az iskolarádióban hallható köszöntés során értesültek a tanulók a heti programokról. A délelőtt folyamán az alsós gyerekek körülölelték, és a Márton-naphoz kapcsolódó mondókákkal kísérve körüljárták a város védőszentjéről elnevezett nagytemplomot.
Kedden iskolánk tanulói megnézték a 8. osztályos tanulók előadását, melynek segítségével mi is végig kísérhettük azt az utat, amit a jászok Radics István kisbíró vezetésével bejártak, hogy új lakóhelyet találjanak maguknak. A délutáni hangos olvasási versenyen a 3. és 4. osztályos tanulók mérték össze tudásukat, ahol a megszálló levél felolvasása volt a feladatuk. A Széchenyi épületben ebben az időszakban az érdeklődő diákok megismerhették a ludaskása készítését, és a kíváncsiskodók nagy örömére meg is kóstolhatták az elkészült ételt.
A hét további napjain olyan tanórákon vettek részt a gyerekek, amelyek témája illeszkedett a programhét gondolatához. A különböző tantárgyak keretein belül foglalkoztak Szent Márton életével, a hozzá kapcsolódó legendával, a Márton-napi szokásokkal, hagyományokkal, valamint a város történetével, kultúrájával, természeti értékeivel. A napközis csoportközi kézműves foglalkozásokon lámpások, dekoratív Márton-napi libák készültek.
Az emlékévhez kapcsolódóan hangulatos, látványos programokat is szerveztünk. Szerda este arra buzdítottunk mindenkit, hogy „Legyünk legalább 300-an!”, jöjjenek el minél többen a Pintér Edit tanárnő vezetésével zajló, izgalmas történetekkel, helyi érdekességekkel színesített városnézésre. Bár a lámpással, mécsessel sétálók nem voltak 300-an, így is emlékezetes eseményben részesültünk. Ugyancsak együtt töltött percekre invitáltuk a piaci árusokat és vevőket. Az alsó tagozatos gyerekek vidám énekes játékokkal, mondókákkal lepték meg őket, mely nagy tetszést aratott a piacozók körében. Ugyancsak az alsó tagozatos tanulók hatalmas rajzokon jelenítették meg a város legismertebb épületeit, helyeit. A „látványtérképen” megtalálható a két általános iskolai épület, a Zsinagóga, a Városháza, a vasútállomás, a nagytemplom, a sportcsarnok, valamint két játszótér. Ezeket a képeket egész héten közösen készítették az osztályok tanulói, és a tornateremben történő bemutatás után a Deák épület falait díszítik. A felső tagozatos diákok a város nevezetességeit „kódvadászat” során okoseszközökkel keresték fel, és az ott található QR-kód leolvasása után szerezhettek ismereteket a helyről, oldottak meg rejtvényt, valamint így tudták meg, mely nevezetességet kell még felkeresniük. Izgalommal készültünk mindkét épületben az élőkép bemutatására, ahol 300-as számot formáztunk.
A programhét zárásaként a Széchenyi épület udvarán elhelyeztünk egy időkapszulát, melybe az osztályok „üzeneteket” rejtettek, amit a 15 év múlva itt tanuló diákoknak szánnak. Az időkapszula helyét felirat, és a melléje ültetett tulipánfa jelzi.
Bíró Istvánné
Képek az alábbi linkek keresztül megtekinthetőek: Időkapszula, Flashmob, Legyünk legalább 300-an, Ludaskása, Látványtérkép, Napközis csoportfoglalkozások